Ráncfeltöltés-szájfeltöltés

Hyaluronsavas arcfiatalítás, arcszobrászat

A ráncfeltöltés, arcfeltöltés az a beavatkozás, amely azonnali és rendkívül látványos eredményt ad. 5-10 évet biztosan lehet fiatalodni 30 perc alatt. A feltöltést kisebb lépésekben is el lehet végezni és akkor nem annyira hirtelen fiatalodik meg, így a környezet számára kevésbé lesz feltűnő.


Mire való a ráncfeltöltés?

A ráncfeltöltés során az arcon keletkezett mélyebb ráncokat, árkokat, besüppedéseket tudjuk eltüntetni, azáltal, hogy a látszólag vagy a valóságban is keletkezett hiányt pótoljuk és így eltűnnek az addig zavarónak ítélt mélyedések.


Mitől alakulnak ki a feltöltéssel kezelhető ráncok?

Ennek többféle oka lehet.

1. Az egyik, amikor a bőr vastagsága (a kollagénrost hálózat és az alatta lévő zsírszövet) az életkor előrehaladtával csökken, aminek következtében megszűnik az arc kerekded jellege. Még a túlsúllyal rendelkező emberek arcán is látszanak a bőralatti zsírszövet hiánya miatt kialakult mélyedések. Az egyik legjellemzőbb terület a szem alatti árok megjelenése vagy mélyülése, illetve az orca zsírszövetének csökkenése, melynek következtében fáradt, öreges külleme lesz az arcnak.

2. A ráncfeltöltéssel kezelhető ráncok másik típusa, amikor a gravitáció húzásának köszönhetően az arcbőr megereszkedik és emiatt az orr- száj közötti barázda elmélyül, illetve az áll két oldalán az arcbőr megereszkedése miatt kis bőrtöbblet jelenik meg, a „Marionette ránc”.

3. A harmadik típus pedig a mimikai izmok mozgatása következtében kialakult ráncok. Ezek azok a ráncok amelyek a legkevésbé kezelhetők hyaluronsavas feltöltéssel, kivéve a „glabella” azaz a két szemöldök közötti ránc. A mimikai ráncok eredményes kezelése csak az előidéző ok kezelésével oldható meg, az pedig az izommozgás gyengítése.

1

 
1

1

 
1

1

 
1

Mely ráncok, területek kezelhetők eredményesen hyaluronsavas feltöltéssel?

1. Száj-orr között húzódó barázda (nasolabiális redő)
2. Az áll két oldalán megjelenő mélyebb ránc (Marionette ránc)
3. Orcák
4. Szem alatti árkok, mélyedések
5. Szemöldökök közötti mélyedés (glabella)
6. Száj
7. Kézfejek
8. Nyaki redők, ráncok
9. Dekoltázs mélyebb ráncai 10. Áll íve, áll csúcsa
11. Orr


Mi történik ráncfeltöltéskor?

Ráncfeltöltés előtt alaposan megvizsgáljuk a bőrt, átbeszéljük, hogy melyik ránc milyen technikával szüntethető meg, megbecsüljük a szükséges hyaluronsavas töltőanyag mennyiségét és a várható végeredményt. A fent részletezett ráncok, mélyedések mindegyike rendkívül eredményesen kezelhető, a végeredmény azonnal látszik és tartós.


Mi az arcszobrászat?

Akkor beszélünk arcszobrászatról, amikor az arc eredeti formáját igyekszünk visszaadni, vagy azon változtatni a töltőanyag segítségével. Ezen esetben az arc számos területén végzünk ráncfeltöltést, hiánypótlást, kezeljük a szem alatti karikákat, a beesett orcákat, a száj-orr között húzódó barázdákat, az áll két oldalán kialakult „Marionette” ráncokat, állkapocs ívét, állat, szükség esetén a száj ellapult ívét. Egy ilyen beavatkozás után 5-10 évet garantáltan fiatalodik a külső, rendkívül látványos, azonnali hatást lehet elérni vele. A szükséges töltőanyag mennyisége 6-8 ml is lehet, vagy akár több is.


Szem alatti karikák, mélyedések feltöltése

A szem alatti terület besüppedése sokszor nem tűnik fel a pácienseinknek, vagy azt gondolják, hogy az mindig is olyan volt. Valóban, amikor az ember fiatal és karikás típusú a szeme, akkor az még nem tűnik öregedési jelnek (miért is tűnne annak), hiszen az egész arc fiatal. Amikor azonban megjelennek a ráncok akkor már a karikákra nem legyinthetünk, ugyanis az összképet lényegesen rontja. Pácienseink sokszor a konzultáció során lepődnek meg, hogy bizony annak a területnek a kezelése mennyivel fiatalabbá teszi a megjelenésüket. Amikor többen megjegyzik, hogy „Fáradt vagy?” és nem érzi magát annak, akkor biztosan szüksége van a szem alatti terület kezelésére. A hyaluronsavas feltöltéssel visszakapja ragyogó, üde tekintetét.

1

 
1

1

 
1

1

 
1

Szájfeltöltés

Szájfeltöltés során pácienseink zöme csak az eredeti szájméretét szeretné visszakapni, a formájának megváltoztatása nélkül. Hyaluronsavas injekcióval ez tökéletesen megoldható. Feltöltés során folyamatosan konzultálunk pácienseinkkel, hogy minél pontosabban tudjuk megvalósítani az általa elképzelteket. A kezelést követően a száj duzzadtabbá válik, azonban 2-3 nap elteltével jelentősen csökken a szúrás következtében kialakult duzzanat, majd kb. 2 hét alatt eléri a végleges méretét.

1

 
1

1

 
1

1

 
1

Kézfiatalítás

Sokaknak probléma a kézfejen erőteljesen kidudorodó erek, inak. A kézfej öregedésében is jelentős szerepet játszik a kézfej párnázottságának megszűnése, zsírszövet megkevesbedése. Természetesen itt is -mint az arcon- az elveszett zsír pótolható, hyaluronsav betöltésével a kézfejen lévő erek beágyazódnak és visszakapják fiatalos küllemüket. Rendkívül látványos eredményt érhetünk el a kézfejek hyaluronsavas feltöltésével.

Meddig tart a hatása?

Függ a töltőanyagtól, beadás technikájától, a kezelendő területtől, az egyéni reakcióktól. A leggyorsabban az első töltés után tűnik el a szervezetből a hyaluronsav, a harmadik beavatkozás után már jóval tartósabb az eredmény. Van olyan páciens akinek az első töltés is évekig ott van és van olyan is, akinek 2 hónap után már nincs pl. a szájában semmi.
Általában a szájfeltöltés tart a legkevesebb ideig, néhány hónapig.
A szemkarikatöltés évekig is jó lehet.
Az orr ívének töltése esetén az eredmény néhány hónapig tart, nagyon sokszor nem ismételhető, hosszútávon szélesítheti az orrnyerget. A korábban műtött orr töltése igen kockázatos, a megváltozott anatómiai viszonyok, hegek miatt.

Miért hyaluronsavas injekciót használunk?

A pácienseink nagyobb része amennyire csak lehet, szeretne természetes anyagokat tudni a bőrében, velünk együtt szeretnék a legnagyobb biztonságot elérni, ezért minden olyan kezelésnél ahol ez megvalósítható törekszünk a természetességre, a biológiailag elbomló anyagok használatára.

Klinikánkon kizárólag hyaluronsavval történik a ráncfeltöltés, igen magas minőségű, svájci készítményt használunk, mely garantálja a biztonságosságot és tartós, szép eredményt ad. A kezelés végén tanúsítványt adunk a beadott készítményről.

A hyaluronsav teljesen természetes anyag, a bőrben egyébként is megtalálható, azonban az évek folyamán ezek mennyisége csökken. A beadott töltőanyag 9-12 hónap alatt kiürül, nem fordulhat elő az „ilyen lett, kisebbíteni már nem tudom, tessék megszokni” változat. A felhasznált töltőanyag sűrűsége a kezelendő területtől függően változik.

Az anyag nem vándorol el, szövődmények gyakorlatilag nem fordulnak elő mint pl. csomóképződés, kisebesedés stb.


Kombinált kezelések

A hyaluronsavas ráncfeltöltés remekül kombinálható a bőr struktúráját javító lézeres kezelésekkel, szálbefűzéssel, a mimikai izmok gyengítésével. Amennyiben többféle kezelésben is gondolkodunk pontosan meg kell tervezni azok sorrendjét, hogy erősítsék egymás hatását és a végén mindenki azt érezze, hogy nagyon megérte a kezelésre áldozott időt, pénzt. Klinikánkon minden segítséget megkap ahhoz, hogy elégedetten távozzon és örömmel jelentkezzen a későbbiek során az ismétlő kezelésekre.


Árak

Hyaluronsavas ráncfeltöltés:
90 000,- Ft / ml

Hyaluronsavas orca töltés, állcsont formázás (arcszobrászat)
1 ml 100 000,- Ft

Szájfeltöltés:
70 000,- Ft (0.5 ml) - 100 000,- Ft (1 ml)

Szemek alatti karikák feltöltése:
80 000,- Ft (0.5 ml) - 120 000,- Ft (1 ml)

Orr formázás:
60 000,- Ft

Kézfejek feltöltése:
180 000,- Ft / 2 ml

Ráncfeltöltés: 130 000,- Ft / 1.5 ml (Radiesse)

Amennyiben tetszett amit látott, kérjen konzultációs időpontot, segítünk megvalósítani elképzeléseit.

Várjuk rendelésünkön! +36 (30) 942-5544


Eredményeink


Előtte


Utána




Előtte


Utána




Előtte


Utána




Előtte


Utána




Előtte


Utána




Előtte


Utána





1

Emailben kérdezne?

Szeretné, hogy visszahívjuk?


SPECIALITÁSUNK A FIATALOSAN FESZES, EGÉSZSÉGES BŐR







Copyrights © 2016 Terrasoft Alfa Kft. | Template by W3layouts